Viaszkvirág - 2011

Török Rezső

                                           

VIASZKVIRÁG

                                                       Bohózat egy felvonásban

Személyek: Péter, középkorú parasztgazda

                    Mári, a felesége

                    Bíró, idősebb parasztgazda

                    Kisbíró, fiatalabb parasztgazda

Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.

Szín: Egyszerű parasztszoba.

Mári: (Péterrel be) Hozta isten, édes párom! Szaporán meggyütt kend.

           Milyen vásárt csinált, hadd hallom?

Péter: (A tarisznyáját a szék támlájára akasztja, mellé a botját.) Jót, lelkem, jót.

           (Leül, Mári körülötte sürög-forog.)

Mári: Kapós vót a koca?

Péter: Kapós ám!  szen csak úgy virított. Olyan vót, akár a vakart potyka.

           A sánta Cseribalog, az a vaslábú, az vette meg.

Mári: Osztán? (A két kezét összedörzsöli.)

Péter: Mit gondósz?

Mári: Kettőt?...

Péter: (Fölfelé mutogat.)

Mári: Kettő és felet?...

Péter: Három és felet, lelkem, három és felet! Annyit kaptam érte.

Mári: (Álmélkodva) Három és felet?... Ennyi ménkű sok pénzt?...

Péter: De jajám!

Mári: Az isten áldja meg kendet, milyen marha nagy esze van a seftöléshez, édes páromâ026

Péter: Meg is érte az árát, majd két mázsát nyomott. No, most aztán megvehessük a tehénkét,  

           együtt van rá a pénz.

Mári: Hála istennek!

Péter: Örömnap ám ez, Márikám

Mári: Ebizony az.

Péter: De nemcsak a koca végett.

Mári: Hát?

Péter: Tudod-e, milyen nap van ma?

Mári: Tudom hát, szerda.

Péter: Jaj, lelkem! (Megöleli) Ma tizenöt esztendeje költöztünk egy fedél alá. (Sóhajt)

           Tizenöt esztendő hát, édes párom, isten éltessen bennünket!

Mári: Kendet is tartsa meg az isten jó egészségben, boldogságban, a gyerekeivel meg velem

          együtt!        

Péter: Ámen. (Ölelkeznek) Hát itt mi van a lajbizsebbe?

Mári: Mutassa meg, akkó megmondom!

Péter: Tanádd ki!

Mári: Cukor a gyerekeknek?  

Péter: Nem a!

Mári: Pántlika?

                                                          

Péter: Nem a!

Mári: Mongya má ki szaporán, mer kifúri az ódalamat!

Péter: Ez é ! (Aranyláncot húz elő.)

Mári: Jaj, édes párom, jaj, szentem, lógassa má a nyakamba! Jaj, de szép, de gyönyörű!

          Még az a szép Szűz Mária is rajta van. Arany?

Péter: Tiszta színarany. Bár akkora vóna, mint a kocsikötő lánc!

Mári: Köszönöm, édes párom, köszönöm, ezerszer is köszönöm! Hogy milyen jó emberem

          van nékem!

Péter: Jó ám, mer te is jó vagy.

Mári: Tizenöt esztendeje mindig csak a kedvembe járt, soha egy rossz szava nem vót,

           szeretett

Péter: Meg is érdemelted. Dógoztá, mint az ökör.

Mári: Kend se henyélt.

Péter: Van is látszattya.

Mári: Van, hál istennek! (Ölelkeznek)

Bíró: (A botjával nagyot koppant.) Ereszd el, hé! Aggyon isten!

Kisbíró: Aggyon isten!

Péter: (Elengedi Márit.) Na, most rajtakaptak bennünket, bíró uram, csak el ne pletykázzák!

           (Kezelnek) Hozta isten magukat!

Mári: Isten hozta nállunk, tegyék le magukat!

Bíró: Köszönöm, Mári. (Leül) Hát, Péter fijam hallod-e

Kisbíró: (Mári felé int.) Zsindel van a háztetőn

Péter: Fordulj egyet, lelkem!

Mári: Titok megyen? Politikáznak biztosan No, csak bicskára ne mennyenek! (El)

Bíró: (Utána néz.) De jóravaló fehérnép. Jót választottál, Péter.

Péter: (Pipára gyújt.) Szerencsével.

Kisbíró: Egészséges, dógos, szép is. Miljen szép vastag lábai vannak meg aztán csöcse, 

               fara 

Péter: Minden a helin van. Bizony, jól jártam vele. Éppen ma tizenöt esztendeje, hogy együtt                                        

           vagyunk. 

Kisbíró: Hmâ026 tizenöt esztendő? Nagy idő. Szép idő. Oszt látom, ma is szeretitek egymást.

Péter: Akár az első nap.

Bíró: No, meg az a három szép gyerek. Különösen a középső. Tennap is elnéztem, ahogy

          játszott az unokámmal. Olyan szép nagy feje van, mint egy úritök

Péter: Egészségesek, hál istennek

Bíró: Hát éppen azér mondok én neked egy okos szót, Péter. Esküggyetek meg most má a

          Máriva.

Péter: (Némi töprengés után.) Esküggyünk meg? Oszt mé?

Kisbíró: Hát azé, mer még nem esküttetek meg.

Péter: Osztán mongyák má meg kendtek, ha megesküdünk, attul jobb íze lesz a Mári főztjinek?

Bíró, Kisbíró: (Egymásra néznek.) Nem hinném.

Péter: Vagy tán a törvény parancsojja, hogy tizenöt esztendőn túl muszáj paphó menni?

Bíró: Nem parancsojja azt egy szóva se.

Péter: Akkó pedig nem is fogom aztat elhamarkonni.

Kisbíró: Elhamarkonni? Tizenöt esztendő után?

Péter: Tuggyák, akkó tizenöt esztendeje a Máriva megindítottuk a szerelmi eljárást. Hát,

           odaátam én a Mári elé, hogy hát, hallod-e Mári, énnékem vóna kedvem veled

           megeskünni. De nem esküdök má, mer nem, aszondi.                                       

          Azé mondok, hogy meg ne bánnyam. Merhogy minden asszonyba hét ördög van, aki             

          csak akkó gyün elő, mikó má túl van az esketőn. Hát, éppen ezé én kipróbállak téged, te

          Mári.

Bíró: Úgy érted, hogy szerelem szempontjábul?

Péter: Nem a, bíró uram. Annak a szempontjábul én má akkó jójó tájékozódva vótam. Hanem,   

           hogy mondok, ha jó életünk lesz, nem bánom, egye meg a fene, paphó is elmék veled,

           ha meg nem, hát én jobbra, te balra. Én is más asszony után nézek, te is mehecc ahun a    

           part szakad. Így marattunk áldás nélkül.

Kisbíró: Értelek én Péter. Azért tetted, hogy jól viselje magát az asszony, tudván, hogy

               folyvást kifelé áll a szekere rúdja.

Bíró: Bár én is így tettem vóna, akkó nem köne most öregember létemre a feleségemet, azt a

          vén boszorkányt úgy elverni, mint a kétfenekű dobot.

Péter: (Nevet) Köll?

Bíró: Muszáj. Külpolitikai okokbul. Mer hogy mindig csak a külvilággal törődik, engem meg

          ehet a fene, azt se bánnya

Péter: (Fejcsóválva) Oszt, hogy tuggya megverni? Egy asszonyt

Bíró: Hadd csak, fijam, te se fekszel még a kakukkfű alatt! Nem tudhatod előre De ha meg

          azt hiszed, hogy te nem fogod képen andalittani a Márit, hát attul inkább esküggy meg

          vele. Má csak azé is, mer ezen fordul, hogy leszel-e bíró vagy se

Péter: (Bámul) Hogy mongya, bíró uram?

Bíró: Úgy, hogy én má öreg vagyok a bíróságra, oszt mindenki téged akar a helyembe. Mer én

          az előbb a kocsmába beattam a lemondásomat.

Péter: Oszt engem akarnak?

Bíró: Csakis. De csak úgy, ha megesküttök a Máriva, mer a bírónak példát köll skatuláni.

Kisbíró: Hát felelj, Péter, mer a gazdák együtt vannak a kocsmába, oszt várják a választ.     

Péter: â019szen jó van, (vakarja a fejét) csak az eskető. Mer hát úgy megszoktam én má ezt az

           állapotot, hogy nem is tudom, hogy tanálom föl magam a törvényes házaséletbe.

           Meg oszt a Mári is

Bíró: Bízd csak rám, majd én szólok véle. Küldd csak be, majd a lelkire beszélek!

Péter: (Kifelé menet) Mári, Mári

Mári: (be) No, bíró uram, most én kerülök sorra?

Bíró: Bizony, édes lyányom, mostan te. Üjj csak le egy csipettet.

Mári: Mér ülnék le?

Kisbíró: Majd meghallod. Na üjj má le! (Mári leül).

Bíró: Hát te, Mári, hallom tizenöt esztendeje éltek együtt Péterrel?

Mári: Bizony éppen ma tizenöt esztendeje. Eszibe tartotta az én édes párom. Láncot is hozott,

           ezt e, áldja meg az Isten!

Bíró: Szereted, ugye?

Mári: Jaj nekem! Hát ilyen embert ne szeressen a párja? Egy rossz szava se vót hozzám

Kisbíró: De mostanába már békén hagy ugye, nem úgy, mint régen?

Mári: Nem jól nézik a Pétert, bíró uramék! Olyan ember az, hogy három asszony is kevés                                                             

          vóna neki (kicsit szemérmeskedve), ha én egymagam elég nem vónék

Bíró: Szóval derék ember a Péter?

Mári: Az, derék

Kisbíró: Csak egy hibája van, hogy nem vitt a paphó                              

Mári: Az se az ő hibája. Az én hibám is. Mit gondónak kendtek, ha egy asszony a paphó akar  

          menni, nem viszi ütet az ura, ha má egyszer szereti? Viszi az esze nékül! No, de én nem      

          nagyon esenkettem utánna. A férfiemberbe kilenc ördög lakik, oszt mind a kilenc                                                       

          kibújik belüle lagzi után három hétre. Okultam én a mások baján! ...                          

          Az én Péterem szeret engem, nagyon szeret még a mái nap is. Most is minden éccaka    

          izé megmutassa, hogy szeret. De még félt is. A szeme majd kiugrik, ha más

          férfinéppel szóba állok. Mer azt gondója, hogy nem vagyunk olyan szorossan                                      

          összemadzagóva: Hát, ez a Mári egyszer csak szedi a staférungot, oszt ágyesz-bugyesz           

          itthagy. A tróbának két vége van: ő tróbál engem, én tróbálom őtetâ026

Bíró: Ez aztán az okos szó! Sose hittem vóna, hogy asszonyba is szorulhat ekkora ész. Szóval 

          te se akartad a lagzit? De má akarod?

Mári: Akarja a fene! Olyan szépen élünk, mint a tubagerlék. Hogy a faluba megszónak érte?

          Hagy koptassák a nyelvüket!

Bíró: Igaz, igaz, de most más gyütt a dologba: ezen múlik, hogy lesz-e bíró a Péter

          Mer hogy én má kivénültem

Mári: Mi? Mit mond kend? Bíró? Az én Péterem? â026 szent isten!

Kisbíró: De ahhoz meg kell veled eskünni. Mer az első ember a faluba a bíró, a többi

               csőcselék nép azon épül

Mári: (Szorongva) A Péter mit szólt?

Bíró: Hát, hogy megesküttök.

Kisbíró: Úgy bizony!

Mári: Hát akkó minek a beszéd? Ha ő akar valamit, annak úgy kő lenni! Mér nem monták

          mingyá?

Bíró: (Szedelőcködik) No, akkó rendbe is vónánk. Megyek, megviszem a választ.

Bíró, Kisbíró: Isten áldjon, lelkem! (Elmennek.)

Mári: (Összekulcsolja a kezét, felnéz az égre.) Édes Szűz Máriám! Köszönöm néked ezt a sok    

           örömet egy nap. Hogy megértük a Péterrel a tizenöt esztendőt békességben,

           boldogságban, egészségben. Köszönöm a három kis családot, meg hogy jó elsóztuk a      

           kocát. Édes Szűz Máriám, a vaslábú Cseri se csinált vele rossz seftet, hacsak meg nem

           döglik nekiâ026 Köszönöm, hogy együtt a pénz a tehénkére, egy olyan szép piros tarkát akarunk. Köszönöm az aranyláncot is, (morzsolgatja) hát, vastagabb is lehetett vóna,

           dehát mit csinájjunk, ha csak ilyenre tellett. Köszönöm a nagy tisztességet:

           a bíróválasztást. Hát, igaz, hogy a mostani bíró má trotykos szegény, de majd az én

           Péterem megmutassa nekik, és (gondolkodik) most más nem jut az eszembe, ámen...

Péter: (be) No, lelkem?

Mári: (A karjaiba repül.) Jaj, édes párom, jaj lelkem, akkó fene nagy rangja lesz kendnek,

          hogy szinte félek a hatalmátulâ026

Péter: Félsz ámâ026 Ha én bíró leszek, te meg bíróné leszel, oszt kvitt. Mer most má elég vót                                                     a tróba. Lagzi lesz

Mári: Lesz ugye, lelkem? Alig várom! Úgy rám gyütt a mút vasárnap, amikó elnéztem azt a

           ferdepofájú Bakalló Örzsét, még az is kiszépült abba a selemruhába, fátyolba, a fejin

           meg avval a szép viaszkvirág koszorúval. Engem nézzen majd meg kend!

Péter: No hiszen! Különb leszel te a viaszkvirág nélkül is, mint ő a viaszkvirággal.

Mári: Gondolom, hát még ha fölteszem

Péter: Fölteszed-e? Tréfász ugye?

Mári: Mér tréfálnék?

Péter: Már csak nem gondolod komolyan, hogy viaszkvirággal mennél eskünni.

Mári: Ejnye, de furcsa kend. Mér ne gondúhatnám igazán? Mér ne lehetne viaszkvirág, ha a

          Bakalló Örzsén lehetett?

Péter: Mer ő még lány vót, lelkem, te meg asszony vagy tizenöt esztendeje.

Mári: No, attúl még lehet viaszkvirág. Mer vagy a felesége vagyok kendnek, oszt akkó kő a

          jó fenének az eskető, vagy nem vagyok a felesége, oszt ha a pap elé visz, hát a

          menyasszonya vagyok. A menyasszony pedig nem menyasszony viaszkvirág nélkül.

Péter: Nem jó mondod, tubicám. Ha má tizenöt esztendeje mentünk vóna pap elé, akkó

          mehetett vóna.

Mári: Osztán mibe a különbség? Mielőtt összeköltöztünk vóna, akkó is alutt kend nállam,

          meg a Bakalló Örzsétül is látták kimászni hajnalban a mostani urát, oszt mégis

          föltette a viaszkvirágot, hogy nem sült le a pofája

Péter: Az lehet, hogy csak szóbeszéd, én nem láttam, hogy vót-e nálla a lagzijuk előtt.

Mári: Kendet se látta senki, mikó velem egy nyoszolyán alutt.

Péter: (Alig türtőzteti magát.) Ejnye, Mári, nem ismerek rád! Hová tetted az eszedet? Három

           nagy gyereked van, Isten tartsa meg űket, oszt fátyolt meg viaszkvirágot tennél, mint a

           jeruzsálemi szüzekâ026

Mári: A gyerekek? Legalább vinnék a fátyolt, hogy ne érjen a sárba.

Péter: Ne vadujj má! Még ilyet! Fátyol, viaszkvirág, selemruha rá is menne a tehén ára

Mári: Lássa kend ez az! (Sírni kezd, először csak csendesen, majd hangosabban, a végén már

          nem is sír, hanem kiabál.) Mongya csak ki egyenesen! Sajnálja kend a pénzt tűlem.

          Hogy ezt kellett megérnem! Annyi pénzibe vagyok kendnek? Ebbe az egy rongyba

          járok má öt esztendeje Asziszi kend, hogyha bíróné leszek, akkor is ilyen szemétbe

          fogok járni. Majd kinyissa kend a bukszáját, tudom isten! Sajnálja kend tűlem azt a

          rongy viaszkvirágot? Tán még  az ételt is sajnálja tűlem? Nem érdemlem meg, mi?

          Nem eleget fáradok? Nem kapálok, görnyedek, gyomlálok, egyelek, takarítok, sütök- 

          főzök, varok, kötök, teszek-veszek, sürgök-forgok, igyekszek, iparkodok, mi? Nem

          tartom rendbe a házát? Nem mosom ki ingit, gatyáját? A gyerekek tán koszosak, az

          étel tán kozmás, a ház tán mocskos, a malac tán nem hízik, a ló tán kehes, az aprójószág

          tán elvész, a pénzibe tán hibádzik, a kémény tán dűledez, a kamra tán üres, a lajbija tán

          ringyes-rongyos, a kert tán gazos, vagy hát mi baja van velem, vagy nem érdemlem

          meg tizenöt esztendeji nehézséges robot után azt a büdös viaszkvirágot???

Péter: (Többször közbe akart szólni, most bámulva) Álmodok. Biztos, hogy álmodok. Vagy

          csakugyan te hujjantottá ilyen kilóméterest?

Mári: Én ám, akitül sajnálja a viaszkvirágot!

Péter: Hát így tudsz te beszélni? Még csak szó van rula, hogy pap elé megyünk, oszt má

           kinyílt a csipád? Te mocskos fajzat, te alattomos, sunyi, hamis farizeus, te, hogy

           szakadjon rád a tüzes Nap!

Mári: (A színpad széléről) Nézzétek emberek, ez a hitvány ember akar bíró lenni, aki így

           beszél a hűséges párjával tizenöt évi kínos, keserves, boldogtalan házasság után, mer

           sajnálja tűle a pénzt. Ez a nyaklánc is, akár a pókhálló! Ha úgy szereti kend a pénzt,

           nyelje le, oszt fullaggyon meg rajta!

Péter: Ejnye, de most má elég, te mocskos! (Felkapja a botot és üti.) Nesze kutya, nesze,

           nesze kutya, nesze!!!

Mári: Jaj, jaj nekem, jaj, jaj, mennybeli istenem, jaj, édes szűzmáriám!

Bíró: (Álmélkodva áll az ajtóban.) Ejha, elég lesz má Péter fijam!

Péter: Nem, amíg utolsót nem rúg!

Kisbíró: (Közéjük áll.) Na elég már, rossz nézni!

Mári: Hát még kapni!

Péter: (Ledobja a botot.) Ugye mondom kendnek, bíró uram, tizenöt esztendő sem elég hosszú

           tróba. Amíg egy asszony a koporsóban nem fekszik, addig sosem tudni, kivel lakik egy

          fedél alatt az ember. Viaszkvirág kőne neki!

Mári: (Sír) Sajnája tűlem, rongyokba akar eskünni. Kódusbírónét akar csináni belűlem.

Péter: (Feléje indul.) Fogd be! Még nem végeztem, csak pihenek

Bíró: Én meg útközbe megfordulok, visszagyüvök megkérdezni, mikor esküttök, hogy azt is

          megmondhassam.

Péter: Semmikor!

Bíró: Ej, ej Hát a bíróságra mit mondjak?

Péter: Hogy köszönöm a megbízatást, de belpolitikai okokbul nem vállalom.

Kisbíró: Tizenöt év után. No még ilyet! (A bíróval együtt indul, majd visszafordul.)

               Péter, gondód meg! Nagy sor az, bírónak lenni

Péter: Nem, oszt punktum!

Bíró, Kisbíró: (Hümmögve, fejcsóválva el.)

Mári: (Simogatja a fenekét.) Péter

Péter: (Ránéz, de elfordítja a fejét, nem felel.)

Mári: Párom

Péter: Hallgass!

Mári: Édes párom, ménkű erős ember ám kend Zsibog minden tagom.

Péter: (Kissé enyhébben.) Minek járt a szád?

Mári: szen bánom én má, mint amelyik kutya kilencet kölkedzik (Sír)

Péter: (Megsajnálja.) Ne bőgjé má, a fene egye meg az egész bíróságot! Esketőt, mindent!

           (Odamegy hozzá.) Fáj?

Mári: Kegyetlenül sajog.

Péter: Hun?

Mári: Itt meg itt. (Mutogatja.)

Péter: Szegény Márikámâ026 (Simogatja.)

Mári: (Hangosan sír.) De legjobban fáj, hogy nem lesz kendbül bíró.

Péter: Hát annak má lüttek

Bíró, Kisbíró (Bejönnek.)

Bíró: (be) Péter fijam, még egyszer mondom, gondód meg!

Mári: Bíró uram, mongya meg kend szívbül, rossz asszony az, akit tizenöt esztendő alatt

          egyszer köll megverni?

Bíró: Má hogy vóna rossz. Inkább üvegszekrénybe kőne mutogatni.

Mári: (Péterhez) Na lássa, édes párom! Bocsássa meg, hogy ennyire elvert kend, oszt

          esküggyön meg velem!

Kisbíró: Okos beszéd, magam is amondó vagyok. Na, vállalod?

Péter: Vállalom. (Márihoz) De reméllem, a viaszkvirággal végezté?

Mári: Hát, azér még nem végeztem, csak pihenek

Vége